Blog

Három növény, amit még májusban is elültethetsz

2021.06.09 18:54
Három növény, amit még májusban is elültethetsz

Májusban, hacsak nem várunk nagyobb mennyiségű jégesőt, akkor már nem kell attól tartanunk, hogy a nagy hideg, esetleg hőingadozás kert tehet a kertünkben. Éppen ezért alkalmas ez a hónapra arra, hogy a legtöbb növényt kiültessük. Lehet szó zöldségekről, vagy éppen muskátliról, már minden mehet a szabad földbe. A muskátli tápoldat forgalmazásával foglalkozó webáruházunkban ráadásul biztosan találsz az ültetéshez szükséges kiegészítőket.

Lássuk, mik azok a növények, amelyeket még a tavasz utolsó időszakában kitehetünk a földbe!

Muskátli

A muskátli rendkívüli módon szereti a napos és a félárnyékos helyeket. Remek díszítő növénye lehet az ablakpárkánynak, a terasznak, a balkonnak, vagy az udvar bármely szegletének. A márciustól fejlődő, kiteleltetett egyedeket mindenképpen fontos visszametszeni, hogy a tövek képesek legyenek megerősödni. Fontos azonban, hogy a nyár közeledtével a növény nagy mértékben válik vízigényesség, így érdemes napi szinten rendesen megöntözni, hogy még hónapokig tündökölhessenek. A lényeg, hogy a virágföld mindig nedves legyen, hogy a muskátli napközben is fel tudja venni a számára elegendő vízmennyiséget. Persze nem érdemes hagyni, hogy a növény vízben álljon, így tapasztaljuk ki, mennyi folyadékra is van szüksége a kertünkben.

Muskátli tápoldat forgalmazása

A muskátlinak azonban szüksége lesz tápanyagra, hiszen anélkül nem tud megfelelően növekedni. A muskátli tápoldat forgalmazásával is foglalkozó webáruházunkban azonban könnyedén beszerezhető a termék. Érdemes tehát beszerezni egy Substral tápoldatot, amelyet nemcsak muskátlihoz, hanem tulajdonképpen bármilyen balkonnövényhez alkalmazhatunk. A növény fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy elegendő tápanyagot kapjon. A terméket érdemes hetente egyszer, esetleg kétszer használni.

Cserjék és bokrok ültetése

Még mindig nincs késő a cserjék és a kúszó növények elültetéséhez. A kerítés mellé ültethetünk clematist, bukszost, esetleg loniceriát. Választhatunk természetesen színes évelő cserjéket is, amelyek a következő években is folyamatosan díszítik majd a kertünket. Telepíthetünk továbbá tujákat is, de esetükben rendkívül fontos a folyamatos öntözés, hiszen esetükben nagy a kiszáradás veszélye.

Fűszernövények

Az eddig gondosan nevelgetett fűszernövények is kikerülhetnek a szabadföldbe. Vethető tehát a zsázsa, a turbulya és persze a borsfű is egyaránt. A bazsalikommal és a majorannával érdemes azonban megvárni a hónap végét, hiszen ezek rendkívüli módon szeretik a napsütést és a meleget. Az évelőket is májusban érdemes palántázni, hiszen így már biztonságosan kibírják majd a hűvösebb éjszakákat. Ha még hiányosnak érezzük a kertet, akkor szerezzünk be levendulát, citromfüvet, esetleg kakukkfüvet, hiszen ezek sokat dobhatnak még az unalmasnak tűnő területen.

Összegezve: Ki ne szeretne a májusi napsütésben kint tevékenykedni? Itt az idő kiültetni a muskátlit, amelyhez érdemes a muskátli tápoldat forgalmazásával is foglalkozó webáruházunkból beszerezni egy kisebb vagy nagyobb kiszerelésű Substral változatot. Ezzel bátran megtámogathatjuk a többi balkonnövényt is, amelynek tápanyagra van szüksége. Itt az idő kiültetni a fűszernövényeket is, amelyek nagyon szeretik a meleg időjárást. Nem is kell ennél több egy kis tavaszi kertészkedéshez!