Blog

A leander szakszerű teleltetése

2021.11.17 12:45
A leander szakszerű teleltetése

Magyarországon talán a leander az egyik lekedveltebb mediterrán virágaink egyike, amely szinte minden otthonban és kertben megtalálható. Örökzöldnek számít, télen azonban nem sok díszítő értéke van, hiszen nem kedveli a hideg időjárást. Nem véletlen szükséges megfelelően teleltetni annak érdekében, hogy nyáron ismét tündökölhessen. Lássuk tehát, hogyan is szükséges tárolni a fagyokban a leandert! 

A leander teleltetése 

Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a dús virágzás elengedhetetlen feltétele, hogy megfelelően teleltessük az egyes növényeket. Nem minden fajtának van ugyanarra szüksége, hiszen akadnak olyan virágok, amiket ilyenkor is kell öntözni, de a legtöbb változat télen pihen, nem sok vízre van szüksége.  

Teendők a teleltetés előtt 

Először fejezzük be a tápanyag kijuttatását, majd kezdjük el csökkenteni az öntözést. Ezt követően vágjuk vissza azokat a részeket, amik elszáradtak vagy betegnek vélünk. Utolsó lépésként pedig végezzük el a lemosást, hogy megszabadítsuk mindenféle kórokozótól.  

Az első lépést úgy tehetjük meg, hogy megvonunk a leandertől mindent, ami a virágzáshoz és a növekedéshez kell neki. Ezt nem árt már szeptemberben abbahagyni, hogy legyen ideje felkészülni a hidegebb időjárásra. Az öntözés csökkentését fokozatosan érdemes megtenni, viszont sose hagyjuk teljesen kiszáradni a gyökereket.  

Kerti szerszám készlet  

Ahhoz, hogy a leandert megszabadíthassuk a felesleges részektől, amik esetleg elszáradtak, megöregedtek, vagy egyszerűen betegek, kerti szerszám készlet vásárlására van szükség. A webáruházunkban kapható típusok között számos minőségi és tartós darabot találni, amik a későbbi időszakban is jól jöhetnek. Tavasszal, amikor ismét előkerülnek ezek a csodás növények, szintén kell nekik egy kis gondoskodás, amit csak a megfelelő eszközzel érdemes megtenni.  

A leander lemosása 

Mielőtt a végleges helyére visszük, mindenképpen érdemes alaposan megtisztítani a leveleket. A legjobb megoldás erre a mosogatószeres víz, hiszen ezekkel eltávolíthatjuk a baktériumokat. Alaposan töröljük meg az ágakat és a leveleket, amik kapcsán szenteljünk figyelmet a levelek fonákjára. Száradás után már vihetjük is a telelő helyére.  

A teleltetés időszaka 

Bár a növény a gyenge fagyokat még elviseli, nem érdemes hagyni, hogy bekövetkezzen a baj. Minél több időt tölt kint ebben az időszakban, annál nagyobb esélye van a pusztulásra. Azonban az is fontos, hogy túl korán se vigyük be, hiszen így nem pusztulnak el róla az élősködők. A legjobb mínusz 1-2 fokban bevinni a leandereket a telelő helyükre.  

A téli hónapokban nem sok gondoskodásra lesz szüksége, azonban néha egy kis öntözés és szellőztetés elkél. Figyeljük folyamatosan az egészségi állapotát, hiszen még bent is érheti baj a kedvenc növényünket.  

Összegezve 

Ahogy a legtöbb növény, úgy a leander sem bírja kint a fagyokat, így érdemes időben eltenni őket télre. A virág szakszerű telepítéséhez szükség van metszésre, lemosásra és egy nem túl meleg, de nem is túl hideg helyre. A kerti szerszám készlet vásárlása azonban megkönnyítheti az elhalt részek visszavágását, amit most és persze tavasszal egyaránt megtehetünk.